5 Kontinens-vég: nem talált, süllyedt 2009. július 22.
Nem kímélték az ügynökök?
A válság senkit sem kímél, de e régi túraszervező csődje számunkra is váratlan volt, annak nem voltak egyértelmű, nyilvánvaló előjelei ? kommentálta tagjuk fizetésképtelenségét Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke. Valószínűnek tartja, hogy az iroda vezetője a jelenleg tapasztalhatónál jobb szezonkezdésben reménykedett. A törölt túraszervező honlapján közzétett tájékoztatással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy elnökségi üléseiken rendre felmerül a közvetítők laza pénzügyi fegyelme, ezért is szeretne az utaztatók szakmai szervezete sürgősen megoldást találni a problémára. (Az ügynökök anyagi felelősségének bevezetése az új utazási irodai jogszabályban épp ezt hivatott orvosolni ? a szerk.) Ugyanakkor a MUISZ-nak és szerkesztőségünknek is több iroda jelezte rosszallását az 5 Kontinens közleményével kapcsolatban, mely csődjéért jelentős mértékben teszi a közvetítőket felelőssé.
Utóbbi véleményeket látszik erősíteni Horváth Péter vélekedése is, aki úgy látja, az iroda fizetésképtelenségét a romló piaci viszonyok okozták, az egymást követő három rossz szezon ? a tavaly nyári, a téli és a most beinduló ? sodorhatta bajba az 5 Kontinenst.
5-LETES MEGOLDÁS
Az 1995-ben alapított 5 Kontinens Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. főtevékenysége 2009. január 21-ével változott utazásszervezésről utazásközvetítésre, s ez a cég üzemelteti az V. kerületi Nagy Ignác utca 19/B szám alá bejelentett 5 kontinens 5-let az utazáshoz Utazási Ügynökséget. A 2007-ben 1,621 milliárd Ft nettó árbevételt elérő cég 3 milliós alaptőkéje Joó Károly és Joó Klementina között oszlik meg, az ügyvezető Joóné Breznay Beatrix. Az utazási vállalkozók névsorából most törölt 5 Kontinens Utazási Iroda Kft. működtette a Nagy Ignác utca 19/A alá bejelentett 5 Kontinens Utazási Irodát. A 2000-ben alapított, főtevékenységeként az utazásszervezést megadó cég ellen 2006? 2007. folyamán végrehajtási eljárás folyt az APEH elrendelésére. A kft. ügyvezetése és tulajdonosi szerkezete tavaly december 18-ával megváltozott: a 3 millió Ft alaptőkéjű cég Joó Klementina és az 5 Kontinens Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonába került, az ügyvezető pedig Joóné Breznay Beatrix és lánya, Joó Klementina lett. Mindkét kft. székhelye a Nagy Ignác utca 19/A található. Miután a hivatalból való törlés csak az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft.-t érinti, ezért a másik kft. jogszerűen tovább üzemeltetheti az 5 Kontinens 5-let az utazáshoz Utazási Ügynökséget.
Kaucióoptimalizáló átalakulás
A 2008 végén, 2009 elején az 5 Kontinensnél lezajlott változások már valamit jeleztek a vállalkozás nehézségeiből. Mint azt az iroda vezetőjétől kapott tájékoztatás alapján a február 26-i Turizmus Panoráma Bulletinben megírtuk, kettéválasztották a tour operatori és az értékesítési tevékenységet, előbbi az 5 Kontinens Utazási Iroda Kft.-é, utóbbi pedig az 5 Kontinens Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-é lett. Az átalakulás révén így idén csak 40 millió Ft-os biztosítékot kellett letennie az 5 Kontinensnek, szemben az előző évi 320 millióval, mely a 2008. évi kauciós listán a 20 százalékos biztosítékot letevők között a 10. helyre rangsorolta az irodát. (2007-ben 298,6 millióval a 11. volt.)
Nagy Éva
VÍZBEN HAGYOTT GÉPGAZDÁK
Bár az 5 Kontinens önálló charterjáratot nem indított, több gépgazda utazási irodától is bérelt helyeket: az IBUSZ-tól (Korfu, Zakynthos, Szicília, Antalya), a Neckermann/Thomas Cook Airtől (Ciprus, Kréta), a Tensitől (Antalya), de van, ahol (Korfu, Rodosz, Mallorca) közvetlenül a Malévval szerződött. Bukása így partnereinek komoly problémát okoz, hiszen az üressé vált helyeket a chartergazdának kellene megtöltenie, ami a jelen piaci helyzetben meglehetősen nehéz lesz, a Neckermann/Thomas Cook Air például az érintett járatokkal kapcsolatban változtatásokra kényszerül. Az elvi kár hatalmas, egyedül az IBUSZ több 10 millió forintról számolt be. |