Az Európai Unió újult erővel folytatja a küzdelmet a közutakon közlekedők biztonságának javításáért és a halálos közlekedési balesetek számának radikális csökkentéséért.
A tavalyi év folyamán 35 000 ember halt meg közúti balesetekben az EU tagállamaiban. Ez 36%-os csökkenést jelent 2001-hez képest, amikor az Európai Bizottság először hirdette meg, hogy felére kívánja csökkenteni a közutakon előforduló balesetek halálos áldozatainak számát. A legveszélyeztetettebb csoportot a fiatalok és a motorkerékpárosok alkotják.
A közúti halálesetek leggyakrabban gyorshajtás, ittas vezetés, illetve a biztonsági öv használatának mellőzése miatt következnek be. A biztonsági követelményeknek meg nem felelő járművek és a rosszul karbantartott utak további veszélyt jelentenek a közlekedők számára, noha ezeket a kockázatokat el lehetne hárítani. Az EU új közlekedésbiztonsági programja e problémák mindegyikével foglalkozik.
A terv értelmében a következő 10 év folyamán:
? az EU új szabályokat léptet életbe annak érdekében, hogy a jelenleginél több jármű rendelkezzen majd olyan automatikus járműbiztonsági rendszerrel, mely veszélyhelyzetben figyelmezteti a vezetőt, így például akkor, ha az túl nagy sebességgel hajt, vagy elhagyja a kijelölt forgalmi sávot;
? az Unió a jövőben kizárólag olyan útépítési projekteket részesít támogatásban, melyek megfelelnek az uniós közlekedésbiztonsági előírásoknak;
? az EU a tagállami hatóságokkal együttműködve közös stratégiát dolgoz majd ki a közutakon közlekedők oktatása és képzése céljából;
? további intézkedések szolgálják majd a motorosok biztonságának védelmét. Az utóbbi években a közúti balesetek halálos áldozatainak száma minden járműkategória esetében csökkent, a motorkerékpárok kivételével. A motorkerékpár- és mopedvezetők az EU útjain közlekedő járművezetőknek mindössze 2%-át, ám a halálos közúti balesetek áldozatainak mintegy 17%-át teszik ki.
Egy közelmúltban Unió-szerte elvégzett felmérés ![]()
szerint az európaiak úgy vélik, többet kellene tenni a balesetek számának csökkentéséért. A válaszadók túlnyomó többsége azon a véleményen van, hogy a kormányzati intézkedéseknek elsősorban az úthálózat minőségének javítására és a közlekedési szabályok érvényre juttatására kell irányulniuk.
A 2001-ben kitűzött célt eddig mindössze négy országnak sikerült elérnie: Lettországban, Spanyolországban, Észtországban és Portugáliában 2009-ben a közúti balesetek legalább 50%-kal kevesebb halálos áldozatot követeltek, mint 2001 folyamán. Sajnos Romániában és Máltán növekedett a halálos áldozatok száma.
2009-ben a legkevesebben az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Svédországban haltak meg a közutakon. A fekete statisztikákat a tavalyi év során Görögország és Románia vezette.
Így találhattál ránk:
Az EU tízéves közlekedésbiztonsági terve, unió, közlekedés, úthálózat, balesetek, fiatalok, motorkerékpárosok, útépítés, felmérés, utazasiirodak.com| © 2010 - | utazasiirodak.com |
Minden jog fenntartva |