?Kaszó Somogy zöld szíve?. Sokan hallottak már róla, de igazán csak kevesen ismerik. Megszeretni ? hasonló a ?szerelem első látásra? érzéshez. Aki szereti Kaszót, tudja ezt. A település neve egységbe foglalja az egymástól elválaszthatatlan kaszói erdőt, az azt kezelő erdőgazdaságot, a fokozottan védett természeti értékeket őrző Balátatavat, az erdő mélyén megbúvó kisközséget és az itt található vadászházat, a hozzá kapcsolódó üdülővel.
1993. január 1. óta részvénytársasági formában működik a HM Kaszó Erdőgazdaság Rt, a korábbi állami vállalat jogutódjaként. A cégvezetés a célkitűzéseket terveket a mai kor szellemében úgy állította össze, hogy a fejlődés üteme biztosított legyen.
A részvénytársaság Magyarország egyik legnagyobb és legsokszínűbb megyéjében, Belső-Somogy változatos tájú homokvidékén 25 ezer hektáron gazdálkodik. Az összefüggő erdők centruma: Kaszópuszta. A települést minden irányból sűrű erdővel szegélyezett vadregényes utakon közelíthetjük meg.
A dombokkal tarkított, rinyákkal (vízfolyásokkal) szabdalt somogyi tájon évszázadok óta az erdő élteti az embereket, akik szeretik és értik is az erdei mesterséget. Az itt folyó gazdálkodást úgy sikerült a kor szintjére emelni, hogy a táj természeti és esztétikai értékei szinte ősi formában változatlanul maradtak.
A terület - mint egykori herceg birtok ? számtalanszor cserélt gazdát, de ennek ellenére egységes, folyamatos gazdálkodás folyt a vidéken. Belső-Somogynak ez a része, mint egykori lápvidék, mezőgazdasági termelésre kevéssé alkalmas, viszont kiváló erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási lehetőségeket rejt magában.
Természeti kincsnek számító, Európa-hírű vadállomány él a területen. Az erdőkkel körbeölelt lápos vidéken számos ritka, védett növény- és állatfaj találta meg élőhelyét. A Kaszó Rt. alaptevékenysége az erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás és fafeldolgozás. Az új feladatok ellátásához kapcsolódó folyamatos szervezeti korszerűsítéssel részvénytársaságunk működését sikerült hatékonyabbá tennünk.
A társaság tulajdonosi és vagyoni helyzete, gazdálkodásának jellemzői: a társaság jegyzett főtőkéje 326 millió Ft, melyből 136 millió Ft a pénzbeni betét. A részvények kizárólagos tulajdonosa a Magyar Állam, akinek tulajdonosi jogkörét Alapítóként a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság gyakorolja. Közzététel
Részvénytársaságunk üzletpolitikájának elfogadásakor az alábbi szempontok fogalmazódtak meg:
* Érvényesüljön a természeti, biológiai vagyonnal való ésszerű gazdálkodás. * Az erdőgazdálkodásban az erdőfelújításhoz a gazdálkodás egyéb területei teremtsék meg a szükséges kiegészítő forrásokat. * A részvénytársaság eredményes gazdálkodása biztosítsa a tulajdonos számára az előírt osztalékot. * A tevékenységének finanszírozása biztos pénzügyi háttérrel rendelkezzen.
A részvénytársaság gazdálkodásával, munkahelyek megtartásával, bővítésével biztos munkalehetőséget teremtsen környezetében.
A részvénytársaság a kor követelményeinek megfelelő vállalkozásbarát üzletpolitikával segíti dolgozóit. Vállalkozók végzik a szállítmányozási, anyagmozgatási feladatokat, az erdőművelési és vadföldművelési tevékenységeket, valamint a csemetetermelés jelentős részét. |